magas infláció – így lépnek a vállalatok
Áremeléssel, leépítéssel, távmunkával igyekeznek ellensúlyozni az infláció hatásait a cégek a KPMG kutatása szerint Az infláció mértékét elérő, vagy azt meghaladó áremelésre készül a közeljövőben a cégek több mint négyötöde – ha ugyan még nem lépte meg ezt. Az inflációs nyomás a vezetőket az üzleti modell átvizsgálására készteti. A vállalatok mintegy 60 százaléka igyekszik új,…
mostantól már cégek is szabadon költözhetnek az EU-n belül
Szeptember 1-jétől már nem csak magánszemélyek tudnak átköltözni Magyarországról egy másik EU tagállamba, hanem akár cégek is. Bár jó pár hónapot várni kell a határon, de a nap végén a kft.-nkből például GmbH válhat. Ráadásul, a költözés még adóelőnnyel is járhat.
digitalizáció és bérszámfejtés? nem ördögtől való!
A bérszámfejtés havonta ismétlődő feladata terén is fontos a digitalizáció, mely csökkenti a hibákat, könnyebben garantálható a mindenkori jogszabályi megfelelés és a pontos időzítés. Az elvárások a kisebb és nagyobb cégeknél is nőnek, egy külső bérszámfejtés lökést adhat a technológiai előrelépésnek, vagy megoldhatja távolról a TB kifizetőhelyi feladatokat. A kiszervezett bérszámfejtés terén is a papírmentességre…
10 éven belül villamosenergia-exportőrökké válhatunk, ha ezt az irányt követjük
"Jelenleg a Magyarországon felhasznált energia negyede származik itthonról, a megújulókra való átállással viszont 2050-re ez 76%-ra növekedhet. Mindez nemhogy nem csökkenti a GDP-t, hanem éves szinten 2-2,5%-kal növelheti annak növekedési ütemét, illetve további 80-100 ezer munkahelyet adhat hozzá a gazdasághoz" - mondta Békés Márton, a McKinsey&Company Associate Partnere a Sustainable World 2022 konferencia délutáni szekciója során tartott…
cégvásárlási trendek: versenytársat, vevőt vagy beszállítót vegyen?
A vállalati terjeszkedés visszatérő kérdése, milyen társaságnak van a legnagyobb hozzáadott értéke, ha cégvásárlásról gondolkodnak a tulajdonosok. A válasz pedig a piaci környezettől függően is eltérő, ami a cégvásárlások árazásában is tetten érhető. Az RSM Hungary Adótanácsadó ezeket a cégvásárlási lehetőségeket gyűjtötte össze.
Másképp jól – Hogyan teremtsünk generációváltást támogató tanulási környezetet családi cégeinkben?
Az első generációváltásukra készülő családi cégekben az alapítót követő generáció jellemzően akkor érkezik meg - érdemi hatásra törekedve - a menedzsment működésbe, amikor a cég életciklusa szempontjából már a vállalatépítői képességekre van szükség. Ha a NextGen felsőfokú tanulmányai során menedzsment kurzusokon is részt vett, akkor az ott megszerzett vállalatirányítási elméleti ismeretei arra késztetik, hogy újító…
a családi cégek már tudják hogyan lehet átvészelni a válságokat – átadták a 7. K&H családi vállalatok kiválósági díjat
A családi cégek a rendszerváltás óta számos válságon sikeresen túljutottak, köszönhetően annak a szemléletmódnak, ami a rövid távú érdekek helyett a hosszú távú tervezést, a kollégák és ügyfelek megtartását, valamint a folyamatos fejlesztéseket helyezi a középpontba. Ennek a generációkon átívelő gondolkodásmódnak az elismerése és megőrzése a gazdaság szempontjából is lényeges. Hetedik alkalommal adták át a…
Generációváltás – alternatív vagyontervezési megoldások
A magyar gazdasági életben aktív vállalkozások jelentős részét a rendszerváltás idején alapított, többnyire családi tulajdonban lévő gazdasági társaságok alkotják, amelyek esetében a vezetők, illetve tulajdonosok életkora aktuálissá teszi a felkészülést mind a cégutódlást, mind a családi vagyon átörökítését illetően.
K&H fenntarthatóság index: szakadék a tettek és a szándékok között
A magyar vállalatvezetők zöme fontosnak tartja a környezeti fenntarthatóság követelményét - de csak kevesen tesznek is érte eleget. Általában akkor foglalkoznak a környezeti problémák megoldásával, ha az közvetlen működési haszonnal is jár. A legnagyobb cégek kiemelten kezelik a fenntarthatósági stratégiát és szívesen beszélnek is róla. A magyar cégvezetők ötöde azonban még megkérdőjelezi, hogy a klímaváltozás…
92 százalék: az elmúlt félévben a kkv-k ekkora részének ugrottak meg a költségei
A hazai kkv-k nem valószínűsítik az orosz-ukrán katonai konfliktus gyors befejezését, de reménykednek abban, hogy még idén véget érhet. A K&H kkv bizalmi index 2022 második negyedéves eredményei alapján ugyanis az elmúlt félév meglehetősen érzékenyen érintette őket. Szinte minden cégnél költségnövekedés történt, amiben szerepet játszik az alapanyagok drágulása és az árfolyamváltozás is. Ennek hatására ötből…









